A dunai hajós

Nem közvetlenül horgászattal kapcsolatos írás lesz az első blogbejegyzésem, de a folytatásában majd arra is sort fogunk keríteni.

2019. május 1.-e, kora délután

Otthon a családdal elhatároztuk, hogy szalonnát sütögetünk, de sajnos az időjárás közbe szólt. Nagyon fújt a szél ezért nem mertünk tüzet rakni. Egy hirtelen jött ötlet, üljünk be a kocsiba, menjünk el Ráckevére és sétáljunk egyet az RSD partján. Útközben a gyermekek jelezték, hogy éhesek: "Gyrost szeretnénk enni!" Jó szülőkhöz méltóan, egy étterem felé vettük az irányt. Leparkoltuk az autót, a közelben lévő kis tavacska partján készítettünk néhány fotót.

Újra a gyermekek: „Most már nagyon éhesek vagyunk, menjünk be az étterembe!”  Be szerettem volna zárni az autót, illetve magamhoz venni a pénztárcát, iratokat. Ekkor vettem észre, hogy mindenem otthon maradt. Azért az uzsonna nem maradt el, mert egy kisebb összeget sikerült összekapirgálnunk az autóból. A pizza elfogyasztása után indulás a partra sétálni.

Itt ért bennünket, egy olyan váratlan élmény, ami miatt a bejegyzés megírása is eszembe jutott. Megtapasztaltuk, hogy ebben a rohanó, felgyorsult, ellenséges világban még van remény. Nem halt ki belőlünk a kedvesség, a nyugodtság, az önzetlenség.

Leérve a partra Márk észrevett egy kisebb hajót az egyik mólónál ringatózni. Kérte: „Apa, nézzük meg!” Természetesen mind a négyen elindultunk felé, kíváncsian, hogy mit is látunk majd, ha a közelébe érünk. Egy kedves, idősödő úr éppen kávézott és zenét hallgatott a kis hajóban. Udvarisan megkérdeztük, hogy szabad-e kicsit nézelődni. Ő még udvariasabban beinvitálta Márkot a hajóba, hogy nézze meg testközelből a hajó belsejét is. Közben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy nekem mennyire ismerős a hajó neve. Már az első mondat után kiderült, hogy lakóhelyünkön vásárolta pár évvel ezelőtt. A hajó neve egy dabasi cég nevét viseli, ráadásul egy régi kedves ismerős házaspáré volt ez a cég. Szó szót követett és már ott tartottunk, hogy ha szeretnénk hajókázni, szívesen visz minket az RSD-n. Én azonnal szabadkoztam, hogy fizetni nem tudunk, mert mindenünk otthon maradt, és csak sétálni jöttünk le kicsit. A válasz: „Nekem nem kell fizetni, nagyon szívesen mehetünk egy karikát. Csak előbb megiszom a kávémat!” Mi szóhoz sem jutottunk, el sem mertük hinni, hogy ilyen létezik. A gyermekek és természetesen mi is nagyon-nagyon örültünk. Nem is gondoltuk, hogy a nap folyamán, még ilyen élményben lesz részünk. Elhelyezkedtünk a hajó hátsó részében, a motor beröffent, és már indultunk is.

A motor halkan duruzsolt, és szép lassan, komótosan elindultunk.  Először a ráckevei híd irányába indultunk, ahonnan jól látható a vízről Ráckeve egyik híres épülete, a Savoyai kastély magasba ívelő kupolája.

Egy éles kanyar után, Károly úr a saját stége felé vette az irányt, mondta, ott szokta „leparkolni” a hajót. Ahogy lassan, ringatózva haladtunk az RSD vizén, egyszer csak megkérdezte: „Szeretné vezetni?” Természetesen igent mondtam és már be is pattantam a kapitányi székbe.  Hatalmas élmény volt kormányozni a hajót.

A meglepetések sora még ezek után sem ért véget.  Károly kávét készített nekünk, a gyermekeket mandulával kínálta. Vidáman beszélgettünk, ismerkedtünk. Észre sem vettük, hogy már több mint egy órája megyünk. Közeledtünk a stéghez, átadtam a kapitányi széket Károlynak, aki finoman, szinte simogatva vezette a hajót a stég oldalához. Kikötöttünk!

Hogy hogyan kerültünk vissza az autónkhoz? Természetesen Károly saját autójával vitt minket vissza a ráckevei parkolóba, ahol az autónk mellett állt meg, tehát egy lépést sem kellett tegyünk.

Ilyen önzetlen emberekre van szükség, akik olyan felejthetetlen élményben tudják részesíteni embertársaikat, mint Károly. Természetesen telefonszámot cseréltünk és még biztosan fogunk találkozni, mivel meghívott horgászni is!

Márknak, Vikinek és Évinek folyamatos mosoly és boldogság volt az arcukon. Induláskor gondolni sem mertük volna, hogy ekkora élményben lesz részünk. Velem madarat lehetett volna fogatni, hisz

ÉN VOLTAM A DUNAI HAJÓS!